Interjú Stephen Arroyóval, a Kapcsolatok asztrológiája szerzőjével

Deana Necic: Hogyan csöppent az asztrológiába? 

 

Stephen Arroyo: Carl Gustav Jung munkásságát tanulmányoztam, és meglepve tapasztaltam, hogy Jung úgy látta: az asztrológiában hatalmas pszichológiai tudás rejlik. Jung jártas volt az alkímiában és a szimbolizmusban, olvasott latinul és görögül, rendszeresen tanulmányozott középkori kéziratokat, tehát jóval nyitottabb gondolkodás jellemezte, mint korának legtöbb pszichológusát. Lenyűgöztek munkái és nézetei. Készített egy igen alapos párkapcsolati témájú statisztikai alapú asztrológiai tanulmányt is, amelyben régóta együtt élő házastársak Nap-, Hold-, Vénusz-, és Mars kereszt-fényszögeit vetette össze. Nekem ekkoriban semmiféle véleményem nem volt az asztrológiáról, nem is igazán hallottam róla. Nem voltam sem ellene, sem mellette, így megvolt bennem a kellő nyitottság. 

Szerencsés voltam abban, hogy az első kezem közé kerülő asztrológiakönyvek a jobbak közé tartoztak. Ilyen volt például a költő Louis MacNiece szépen megírt könyve (Astrology). MacNiece a 20-as, 30-as, 40-es évek ismert irodalmi figurája volt. Nagyon tetszett nekem, hogy olvasottságának köszönhetően egy sor híres irodalomtörténeti vagy történelmi hírességtől idézett és számos történelmi eseményre utalt. Persze ami legjobban megragadott, azok a jegy-leírásai voltak. Felidéztem magamban, hogy melyik személyes ismerősön például Kos vagy Bika, és megdöbbentem a jellemzései pontosságától. Ez tehát megnyitott egy ajtót. Ezt követően megpróbáltam mindent elolvasni, ami a témában fellelhető volt, és mivel ekkor - a 60-as és a korai 70-es években - a legtöbb asztrológiai témájú könyv régimódi, felszínes vagy egyenesen ostoba volt, ezért könnyű volt hamar elkedvetlenedni. De azt hiszem, az utam mindenképpen az asztrológiához kellett, hogy vezessen, mert akárhányszor hátat fordítottam neki, mindig történt valami az életemben, ami kizárólag az asztrológián keresztül volt érthető és értelmezhető. Egyszerűen sokkal többet mondott az életről, az emberi természetről, az emberi motivációról, a pszichológiai típusokról, és a személyiség különbözőségeiről, mint a pszichológia bármilyen egyéb modellje. Engem pedig éppen ez érdekelt leginkább. Miért olyan különbözőek az emberek? Mi az oka annak, hogy annyira eltérő dolgok motiválják őket? A személyiségjegyeik miért annyira döbbenetesen eltérőek? És az asztrológia pontosan megválaszolta ezeket a kérdéseket. A horoszkóp pontos térképe ezeknek a sajátos energia- és tulajdonság-kombinációknak, és ezt egyik pszichológiai iskola sem tudja még csak megközelíteni sem. 

 

DN: Érdekes, hogy tulajdonképpen az egyetemi tanulmányain keresztül talált az asztrológiára. Végül ezért is döntött úgy, hogy pszichológiából diplomázik? 

 

SA: Nem igazán. Már korábban sok pszichológiai tárgyú szemináriumot vettem fel, és nagyon sok Jungot olvastam, mert vonzott a pszichológia. Terapeuta vagy tanácsadó szerettem volna lenni. Egyúttal több test-alapú terápiás, rekreációs technikával is próbálkoztam. De az asztrológia annyival jobbnak tűnt, mint az a sok sületlenség, amit a pszichológiaórákon tanítottak. Később ugyan lediplomáztam pszichológiából, de addigra már elköteleztem magam az asztrológia mellett. A diplomamunkámat az asztrológia és a pszichológia összefüggéseiről írtam, bár már témaválasztást is alig akarták engedélyezni. Majdnem elutasították anélkül, hogy diplomát kaptam volna. Minden rábeszélő képességemet fel kellet használnom, hogy meggyőzzem az egyik professzort, hogy mellettem foglaljon állást. Így aztán lediplomáztam, de természetesen nem egyhangú döntéssel. 

 

DN: Kitől tanult a legtöbbet? Ki tette a legnagyobb hatást Önre? 

 

SA: Azt hiszem, Dane Rudhyar. Közel éreztem magamhoz a „humanisztikus” asztrológiáról szóló nézeteit, amellyel azt hangsúlyozta, hogy az asztrológia az egyes emberek életének gyakorlati jobbítására is használható. Arra ösztönözte az asztrológusokat, hogy alaposan gondolják meg: tudásuk és értelmezéseik milyen hatással vannak az emberekre. Mindig arra figyelmeztetett, hogy ha ábrafejtést végzünk - hivatásos asztrológusként vagy akár csak baráti alapon – mindig nagyon óvatosan fogalmazzunk. Kiválóan fel tudta hívni a figyelmet az ódivatú jövendőmondás veszélyeire. Rendkívül kifinomult ember volt – intellektuálisan, filozófiailag és pszichológiailag egyaránt. Talán ő volt az első, aki fontosnak tartotta ezt a fajta óvatosságot, és mindig elmarasztalta azokat az asztrológusokat, akik nem így gyakorolták a hivatást. Csodáltam intellektuális integritását és idealizmusát. 

 

 

SA: Találkoztam vele néhányszor, de főleg levelezés útján tartottuk a kapcsolatot. Ez még az a korszak volt, amikor az emberek leültek és leveleket írtak egymásnak. Aligha kell hangsúlyoznom, mit jelent egy fiatal szerző számára, ha bátorító leveleket kap egy híres és általa csodált idősebb mentortól. Röviddel halála előtt is találkoztam vele, de főleg akkoriban láttam személyesen, amikor még fiatalabb és élénkebb volt. Egyszer meghívott a házába is, és mindvégig nagyon atyai és támogató volt velem. Amikor elkezdtem írni, azt mondta: „Te tényleg jól írsz, remélem, soha nem fogod abbahagyni.” Ez a bátorítás azért is jelentett nagyon sokat nekem, mert egyrészt Rudhyar nagy név volt, másrészt az asztrológiai író soha nem kap bátorítást és elismerő kritikát a szokásos akadémiai vagy könyves műhelyekből. Nem sajnálta rám az idejét, néha két-három oldalas leveleket írt, és megválaszolta minden kérdésemet. Abban is eligazított, hogy szerinte milyen asztrológiai tényezők, technikák érdemesek a részletesebb tanulmányozásra – ilyen volt például a progressziós Hold, amit a maga részéről nagyon hasznosnak talált. Segített, hogy fontossági sorrendet állítsak fel a tájékozódásban, és hogy megbízzak saját képességeimben. A holdjaink pontos együttállásban vannak, és a Kos Napja harmonizált az én Kos Aszcendensemmel, így érthető, hogy nagyon jól kijöttünk. 

 

DN: Mi inspirálta, hogy megírja klasszikusnak számító művét, az Asztrológia, karma és átalakulás-t? 

 

SA: Akkoriban több különböző spirituális nézetrendszert tanulmányoztam, gyakoroltam spirituális technikákat, sokat meditáltam stb. Nyilvánvaló volt előttem egy sor spirituális fogalom, pl. reinkarnáció, karma, stb. valósága. De nem létezett jó asztrológiai tárgyú könyv ugyanezekről a dolgokról. Leginkább talán Isabel Hickey Astrology: A Cosmic Science című műve volt közel hozzá. Ez helyenként tényleg egész jó volt, máshol viszont nagyon nyers, rendkívül ítélkező, jó-rossz kategóriákra épülő beszédmódot használt. Habár a könyv áttörés volt a maga idejében, arra gondoltam, hogy valami jobbat, kifinomultabbat, intellektuálisan igényesebbet is lehetne írni erről. Ezért az Asztrológia, karma és átalakulás-ban megpróbáltam a lehető legkevésbé dogmatikus lenni, semmilyen vallás vagy nézetrendszer iránt nem mutatni semmiféle elfogultságot, és nem ösztönözni az embereket arra, hogy így vagy úgy higgyenek, ezt vagy azt csinálják, stb. Mindössze ennek a magasabb perspektívának az alapelveit próbáltam meg összegezni az asztrológia fogalomrendszerével: mit is jelent mindez születési ábra lencséjén keresztül? Mi a dolgom ebben az életben? Mit kell megtanulnom az ábra sugallta nehézségekből? Miért lettem megáldva ezekkel a tehetségekkel? Csupán szélesebb perspektívába akartam helyezni ezeket a dolgokat. Nagyon sokat segítettek a könyv megírásában az akkoriban aktuális tranzitjaim. Ezek nagyon erős „koncentrációs” tranzitok voltak – Szaturnusz tranzit a születési Plútóra, Plútó tranzit a születési Szaturnuszra és a születési Napra. Most már nem is igazán emlékszem, de az biztos, hogy több Szaturnusz és Plútó tranzitom volt, olyan fényszögekkel, amelyeket egy régebbi asztrológiai szemlélet „rossznak” vagy „nehéznek” minősített volna. De mindössze annyi történt, hogy sokkal koncentráltabbá, fókuszáltabbá, alaposabbá tettek. Ha a könyv ma jelenne meg, nem hiszem, hogy akkora siker volna. Az emberek ma már nagyon türelmetlenek, ez pedig az olvasójától sokat követelő, mély és alapos könyv. 

 

DN: Az asztrológiát alapvetően az energia fogalmán keresztül közelíti meg. Hogyan talált rá erre a szemléletre? 

 

SA: Az energia-alapú megközelítés továbbra is a kedvenc megközelítésem, mert bárki számára érthető. Nem kell hinni hozzá a karmában, a reinkarnációban, sőt, sok pszichológiai ismeret sem szükséges hozzá. Mindenfajta nézőpontból írtam már könyveket az asztrológiáról, hogy megmutassam univerzális alkalmazhatóságát és gyakorlati hasznát. Az energia-szemlélet akkor alakult ki, amikor megismertem Randolph Stone-t, a polaritás-terápia atyját. Stone a polaritás-terápiát az ajurvédikus gyógyítás, az oszteopátia, és egyéb alternatív gyógymódok hosszas tanulmányozása és integrálása útján alakította ki. Elment Indiába, hogy tanulmányozza az ajurvédát, amely akkoriban teljesen ismeretlen volt nyugaton. Az ajurvéda is az elemekre épül, és Stone ötvözte a nyugati tradíció négy elemét (tűz, föld, levegő, víz) mindazzal, amit ebből és más keleti gyógymódokból megtanult. Amint tudomást szereztem róla, jelentkeztem az egyik kurzusára. Ekkor már foglalkoztam asztrológiával, és láttam, hogy ez a két dolog nagyon jól illeszkedik egymáshoz - tulajdonképpen tökéletesen összetartoznak. Amikor ránézünk egy születési ábrára, nagyon jól látszik, hogyan lehet konstruktívan dolgozni az abban megjelenő energiákkal. 

 

DN: Használja-e ezt a megközelítésmódot arra, hogy megállapítsa, egy adott kliensnek milyen jellegű terápia válna leginkább hasznára? 

 

SA: Igen. Ha például valakinek nincs tűz az ábrájában, nagyon jót tehet neki a rendszeres testgyakorlás, a fárasztó fizikai munka, még akkor is, ha nem szereti, és eredendően nem igényli. Ezáltal tüzes energiát tud generálni, és kevésbé lesz deprimált. Ma már köztudott, hogy a megeröltető testmozgás hatására az agy egy antidepresszáns jellegű anyagot termel. Amit ma már tudományosan is ismerünk, azt én akkoriban nem tudtam – következtetéseimhez a tapasztalat vezetett. Annyi minden tudható pusztán az elemek alapján, hogy szinte nincs is szükség az olyan részletekre, mint például, hogy a Chiron kvinkunkszban áll a nem tudom mivel. 

 

DN: Ha már az energiánál tartunk: új könyvében számos példát sorol fel arra, hogy bizonyos emberekkel automatikusan feldobottnak, élettelinek, könnyednek érezzük magunkat, természetes és konfliktusmentes a viszonyunk, míg másokkal – minden nyilvánvaló ok nélkül - rögtön deprimálttá, ingerültté vagy kimerültté válunk. Kifejtené bővebben, hogy hogyan érzékeljük a magunk egyéni módján mások energiáját, és hogy mindezt hogyan tükrözi az asztrológia? 

 

SA: Én az asztrológiát sosem csupán egy absztrakt szimbólumrendszernek tekintettem. Azért is fogott meg annyira, mert már a tanulmányaim kezdetén érzékeltem ezt a fajta rendkívül erős energia-dimenzióját. Talán a legfontosabb dolog, amit a kérdésére válaszolva itt elmondhatnék, hogy az asztrológiában megjelenő energiák (különösen a négy elem) valóságosak! Tapasztalhatjuk őket mindennapi életünkben, különösen az olyan közeli, intim viszonyokban, mint a párkapcsolatok. Ahogyan azt meglehetősen hosszasan, számos kultúrtörténeti hivatkozással megpróbáltam kifejteni az Asztrológia, pszichológia és a négy elem-ben, az elemtan a legősibb koncepció, amely materiális világ felszíni jelenségei alatt munkáló alapvető életenergiákra vonatkozik. A nagy homeopátiás gyógyító és asztrológus, Dr. William Davidson az Előadások az orvosi asztrológiáról című könyvében ezt úgy mondta, hogy az erő áll a kémia és a fiziológia jelenségeinek hátterében. Ő úgy fogalmazta meg, hogy a materiális tapasztalás nyilvánvaló jelenségei hátterében meghatározott elemi energiák munkálnak, sőt ezek alakítják, motiválják a személyiséget is. Mindannyian - fizikailag és mentálisan egyaránt – a négy elemnek és azok három minőségének (kardinális, fix, változó) sajátos ötvözetei vagyunk. A születési ábra feltárja, hogy miképpen vagyunk ráhangolva ezekre az univerzális, kozmikus energiákra. Ezért szerintem az emberek közötti bármiféle összeillőség – legyen az üzleti, szerelmi, szülő-gyerek, stb. – megítélésének és elemzésének ezen energiák, energia-kölcsönhatások, harmóniák és konfliktusok egyre szélesebb körű megértésén kell alapulnia. 

 

DN: Az élet gyakran arra kényszerít minket, hogy együtt éljünk, vagy szoros kapcsolatot tartsunk fenn olyanokkal, akikkel nem feltétlenül vagyunk összeillőek. Mit tanácsolna ilyenkor? Hogyan találhatunk megnyugvást az ilyen nehéz viszonyokban? 

 

SA: Ez egy nagyon szerteágazó problémakör, és eltekintve néhány specifikus asztrológiai megjegyzéstől, csak annyit mondhatok, hogy olvassák el az új könyvemet, mert abban sok ilyen kérdést megpróbálok megválaszolni. Ami a „megnyugvást” illeti, e tekintetben itt csupán néhány asztrológiai részinformációra szeretném felhívni a figyelmet. Ha sok nehéz kereszt-fényszöget látunk egy ábraösszevetésben, rögtön nézzük meg, van-e benne egy domináns, szoros Jupiter-fényszög is – a legszerencsésebb talán az együttállás - ami segíthet abban, hogy a felek tolerálják az irritációkat, a konfliktusokat, és túllépjenek azokon. Mindenképp nézzük meg, hogy az Aszcendenseket érik-e harmonikus, reményt keltő, összeillőségről árulkodó kereszt-fényszögek. Végül talán a legfontosabb, hogy tényleg megértsük, mi is egy ábraösszevetés lényege és miben tér el egy születési ábra elemzésétől. Például a szinasztriában sok szembenállás stimuláló és pozitív hatású, sőt még néhány kvadrát (elsősorban a Merkúr-kvadrátok) is lehetnek kölcsönösen érdekesek és inspirálóak, feltéve, hogy a felek kommunikációjukban és intellektuális hozzáállásukban kellőképpen objektívek tudnak maradni. 

 

DN: Nem gondolja, hogy egy bizonyos szinten túl a párkapcsolatok megértésére és elemzésére az asztrológia már nem elégséges eszköz, és hogy egyes kapcsolatok egyszerűen sorsszerűek vagy karmikusak? 

 

SA: Lényegében egyéni döntés és személyes világképünk függvénye, hogy egy kapcsolatot milyen mértékben tekintünk karmikusnak vagy sorsszerűnek. A magam részéről nem igazán értem, hogy sokan (számos asztrológiakönyv is) miért abból indulnak ki, hogy az életesemények jó része nem „karmikus”, de bizonyos kapcsolatok azok! Ha a karma törvénye mozgatja ezt a világot, akkor az természetesen minden eseményt és kapcsolatot át kell hogy hasson. De még ha minden kapcsolat karmikus is, akkor is meg kell próbálnunk ezt a lehető legjobban, legtudatosabban kezelni, nem pedig elhárítani a felelősséget azzal, hogy ez „karmikusan” van így. Amit az asztrológia nyújt az emberi kapcsolatok megértésében, az erősen különbözik attól, amit egy vallásos vagy spirituális szemlélet mondhat ugyanerről. Az asztrológia perspektívát és mélyebb szintű megértést ad, ez pedig nagyobb rugalmassághoz és toleranciához vezethet. Ez alapján talán könnyebben alkalmazkodunk a másik emberhez, és végül kialakítható valamiféle tolerancia, elfogadás. 

 

 

SA: Ez az egyik vesszőparipám. Ma már az asztrológusoknak nem szabadna olyanokat mondani, hogy „ábrafejtést végzek”. Ez nekem valami egyoldalú, médium-szerű, elsősorban az események előrejelzésére irányuló gyakorlatot sugall. Miért küszködjünk egyedül egy ábrával, amikor azonnali visszajelzést kaphatunk attól az embertől, aki a segítségünket kérte. Nem ostoba dolog figyelmen kívül hagyni a kliens hozzájárulását? Nem kellene állandóan kérdezgetni őt? (Láthatja, hogy máris begurultam egy kicsit. Tényleg dühít ez az ódivatú hozzáállás, mert lealacsonyítja az asztrológiát és sokat árt a megítélésének.) Számomra ez az asztrológus arroganciájának és önteltségének bizonyítéka, illetve annak, hogy az illető nem a kliens érdekeit tartja legfontosabbnak. Az ilyen asztrológusokat túlságosan lefoglalja a magamutogatás, és annak demonstrálása, hogy mi mindent tudnak. Önkéntelenül is felmerül bennem a kérdés: mit akarnak bebizonyítani és kinek? Természetesen nagyon sok asztrológushoz forduló ember valóban azt várja el, hogy bocsátkozzunk konkrét jóslatokba az életének irányával és a jövőbeli eseményekkel kapcsolatban, de bölcs dolog-e az ilyesmi? Belemehetünk ebbe a találgatós játékba, de a kliens biztos nem tanul az egészből semmit, hiszen csak azzal lesz elfoglalva, hogy a jóslataink bejöttek-e vagy sem. Ez a módszer nem nyújt terápiás segítséget, és nem aknázza ki az asztrológia csodálatos megvilágosító erejét. 

Az asztrológia egész világát hátráltatja ez a „mi ábrafejtéseket csinálunk” típusú attitűd. Őszintén mondom, nagyon-nagyon kevés olyan asztrológussal találkoztam, aki igazán pontosan csinálta ezt az egyoldalú, egyszemélyes értelmezést, legyen szó akár események előrejelzéséről, akár csak egy általános személyiségrajz felvázolásáról. Ha egy asztrológus nem ismeri a klienst, ha semmit nem tud róla – a céljairól, az ideáljairól, arról, hogy mennyire spirituális beállítottságú, hogy részt vesz-e bármilyen típusú terápiában vagy önfejlesztésben, mi a foglalkozása, stb. – akkor hogy az ördögbe tudná az életére vonatkoztatni a planetáris mintákat? Őrült dolog nem tudomást venni a kliens életének készen rendelkezésre álló, alapvető tényeiről. Azt se feledjük, hogy az asztrológusokhoz – ellentétben a pszichoterapeutákkal – általában nem jönnek vissza másodjára, harmadjára, negyedjére az emberek. Vagyis legtöbbször csak az az egyszeri, kevéske idő áll rendelkezésre hogy megmutassuk, milyen fontos segítséget tudunk az asztrológia által nyújtani. És ha ez sikerül, akkor aztán már talán visszajönnek másodjára, hogy a kapcsolatukról vagy a gyerekük ábrájáról tudjanak meg valamit. Így egy egész praxist fel lehet építeni. Az igazat megvallva az én kliensi köröm az elején nagyrészt olyanokból állt, akik előtte más asztrológusoknál nagyon negatív, félelmetes vagy egyszerűen zavaró tapasztalatokat szereztek, és egy második véleményt is szerettek volna hallani. 

 

 

SA: Mások dolga megítélni, hogy milyen újdonságot hoztak a műveim. A különböző konferenciákon, szemináriumokon, könyvismertetésekben kapott visszajelzések alapján azt mondanám, hogy nagyon sokra értékelik azt az egyszerű, tiszta, informatív nyelvhasználatot, amellyel megpróbáltam az asztrológiát elmagyarázni. És ez talán nemcsak angol nyelvterületen aratott sikert - az idegen nyelvű fordításokat is szokták ugyanezért dicsérni. Egyszer egy svájci konferencián egy német kolléga odajött hozzám, és elmondta, hogy mennyire kedveli a könyveimet. „A többi asztrológiai szerző túl sok szót használ” – mondta, és én ezt határozott dicséretnek vettem. Ez nemcsak annak köszönhető, hogy már azelőtt írogattam, mielőtt asztrológiával kezdtem volna foglalkozni. Jórészt ide vezettek asztrológia-tanári tapasztalataim és a különböző hátterű és iskolázottsági szintű emberek százaival folytatott személyes beszélgetések. Mindez megmutatta, hogy milyen fontos tiszta, egyszerű nyelven kommunikálni, mindenfajta ezoterikus vagy szakmai zsargon és ítélkező-minősítő felhang nélkül. 

 

DN: Ön szerint az asztrológia egyik legnagyobb áldása, hogy segít jobban megbízni „valódi, autentikus önmagunkban”. Mondana erről néhány szót részletesebben? 

 

SA: Amikor azt mondjunk „valódi, autentikus önmagunk”, három olyan fogalmat használunk, amelyekről külön-külön is filozófiai és pszichológiai témájú könyvek százai születtek. Mivel én – amennyire csak lehetséges - mindig is megpróbáltam leegyszerűsíteni az ilyen elvont intellektuális fogalmakat, itt is csak arról beszélhetek, hogy én hogyan használom ezt a kifejezést. Születésünktől kezdődően különböző társadalmi, vallási, oktatási és média-hatásoknak vagyunk kitéve, amelyek mind befolyásolni, alakítani akarnak minket. Ennek következtében személyiségünkre ráépül több réteg „fogalmi törmelék”, amelynek nagy része egyáltalán nem tükrözi „valódi, autentikus önmagunkat”. Amikor ezt a kifejezést használom, elsősorban azt szeretném hangsúlyozni, hogy az asztrológia – ha helyesen értjük és használjuk – egy olyan objektív, „külső” értelmezési rendszer, amely bepillantást nyújt eme járulékos hatások előtti, valódi, autentikus önmagunkba, és egyaránt feltárja személyiségünk és irányultságunk pozitív és negatív jegyeit, tendenciát. Természetesen amit az asztrológia ezáltal megmutat, az távolról sem cseng egybe a közgondolkodást meghatározó, bevett szociális, vallási, oktatási és média normákkal, így aztán az asztrológia nem is lehet túl népszerű ezekben a körökben. De miért ne próbáljuk ki az emberi természet és az emberi lélek megértésének egy olyan évezredes módszerét, amely tényleg valódi perspektívát képes nyújtani? Ahogyan Jung mondta, az asztrológia tartalmazza az antikvitás teljes pszichológiai tudását. Feltárja azt, amik valójában vagyunk, és ahogyan személyiségünk, igényeink, késztetéseink, érzéseink a világban megnyilvánulnak. Végső soron persze - szinte minden spirituális hagyomány szerint - „valódi, autentikus önmagunk” túl van a múlandó világi jelenségeken, a formákon, a neveken, a személyiségjegyeken és az intellektuális adottságokon. Ez azonban már a transzcendens szférája, és ilyen értelemben nem az asztrológia vizsgálódási területe. 

 

DN: Már egy jó ideje, és különösen amióta az asztrológia-oktatás újra megjelent az egyetemeken, nagyon fontos kérdés, hogy az asztrológia miképpen határozza meg önmagát. Több könyvében írt az asztrológia és a tudomány, illetve az asztrológia és a vallás viszonyáról. Most hogyan látja ezt a kérdést? 

 

SA: Ha az asztrológia valaha komoly tudásterületként akar létezni, akkor elkerülhetetlen, hogy definiálja önmagát, és ne csupán egy olyan kultúrtörténeti furcsaságként legyen számontartva, amit az uralkodó „tudományosság” könnyen lesöpörhet az asztalról. Először is világossá kell tenni, hogy az asztrológiának több különböző - vallási, pszichológiai, mágikus, szimbolikus és tudományos – megközelítései léteznek. Korábbi könyveimben több helyen írtam erről, és a legutóbbi könyvben is foglalkozom a témával. Tényleg fontosnak tartom, hogy az asztrológia elhelyezze önmagát a többi megismerési terület között, ezért e tekintetben az energia alapú megközelítést tartom legjobbnak - anélkül, hogy kizárnám a spirituális, pszichológiai vagy tudományos megközelítéseket - hiszen az élet minden területén „tetten érhető” és alkalmazható. Az új könyvemben közöltem egy Arthur Koestlertől kölcsönzött diagramot (lásd alább), amely véleményem szerint kiválóan ábrázolja, hogy az asztrológia hol helyezkedik el a természettudományos, a humán-tudományos, illetve a művészi világmegismerés kontinuitásában. 

 

 

SA: Leginkább megpróbálom őket elkerülni. Azt hiszem, időpocsékolás vitatkozni velük. Persze vannak, akik szeretnek az asztrológiáról vitázni, de én nem tartozom közéjük. Dr. Stone mindig azt mondta: „Akit az akarata ellenére győznek meg valamiről, az továbbra is a régi véleményén van.” Amikor végre azt hisszük, hogy sikerült meggyőznünk szkeptikus vitapartnerünket, akkor is mindig kiderül, hogy valójában nem ez a helyzet. A legtöbb embertársunknak irracionális nézetei vannak a vallásról, a politikáról és az asztrológiáról. Habár a legtöbben soha nem mélyedtek el ezekben a kérdésekben, mégis nagyon sarkos, emocionális, olykor erőszakos ítéleteket alkotnak róla. Ha valaki úgy fogalmaz meg határozott véleményt, hogy közben a legkisebb fáradságot sem veszi, hogy alapvető ismereteket szerezzen a kérdéses tárgyról, akkor mindig fordulhatunk Newton legendás replikájához: „Én tanulmányoztam ezt a kérdést, Ön viszont nem.” Ha azonban olyan emberrel beszélgetünk, akinek vannak alapszintű ismeretei és tényleg őszintén érdekelődik, akkor nagyon sok mindenre tudunk hivatkozni. Részben ezért is szenteltem az új könyvemben akkora figyelmet ennek a kérdéskörnek. „Tényleg komolyan vegyem az asztrológiát?” címmel egy önálló fejezet is beiktattam erről, mert sajnos nyugati világban a legtöbb művelt és iskolázott ember nem veszi komolyan. 

 

DN: Tekintve, hogy Ön modern asztrológus, és döntő szerepe volt a pszichológiai asztrológia elterjedésében, hogyan értékeli a tradicionális asztrológia mostanában megfigyelhető újraéledését?

 

SA: A tradicionális asztrológia újraéledését? Mi az, hogy „tradicionális asztrológia”? Minden kultúra kialakítja a maga sajátos asztrológiáját, erre egyébként már Rudhyar is rámutatott. Úgy látom, hogy az elmúlt évszázadban is volt számos olyan kreatív, újító gondolkodó, aki megpróbált a mi korunknak és történelmi helyünknek megfelelő asztrológiát kialakítani. Órákig beszélhetnénk az ilyen úttörőkről. Ott van mindjárt Rudhyar, aki az asztrológiát „az élet algebrájának” nevezte, ötvözte a mélylélektannal, bevezetett olyan fogalmakat, mint a „strukturális minta”, sőt helyenként még „energiáról” is beszélt. Vagy Charles Carter, aki először írt könyvet a „Pszichológiai asztrológia enciklopédiája” címmel, és aki erősen vízöntői, kísérletező-tudományos módon állt az asztrológiához. Ronald Davisonnak a szinasztriáról írott művei, illetve az értelmezést segítő kulcsfogalmakra épülő rendszere nagyon alaposan végiggondolt, praktikus, és széles körben ismertté vált hozzájárulást jelentettek. Reinhold Ebertin is kidolgozott jó néhány érdekes és eredeti elképzelést a maga „kozmobiológiai” modelljében, amely jelentős lépés volt a rendszerszerű, kvázi tudományos asztrológiai megközelítés felé. Természetesen az igazi eredetiség az asztrológiában is ritka, és könyvek százai jelennek meg, amelyekben nem találunk egyetlen új ötletet vagy megfigyelést sem. Azért szerencsére az elmúlt ötven évben is jó néhány szerző tett eredeti és újszerű hozzájárulást az asztrológiához, és természetesen ennél is sokkal többen okoztak az olvasóiknak és diákjaiknak megvilágosító erejű „Aha!”-élményeket. Ezeket az asztrológusokat a könyveimben mindig igyekeztem idézni - így minél többen megismerhetik, hogy hogyan épült fel folyamatosan a modern asztrológia a klasszikus hagyomány vázán, amelyet persze semmi esetre sem szabad megtagadni vagy ignorálni. Jeff Mayo például nagyon fontos munkát végzett el azzal, hogy az asztrológia fogalmait tiszta, mai és pszichológiailag is igényes nyelven közvetítette. Sokan fáradoztak az asztrológia modernizálásán, például Tracy Marks, Donna Cunningham, Marcia Moore és Marc Robertson. 

Összefoglalva azt mondhatom, hogy egyrészt nagyon is elkötelezett híve vagyok számos „hagyományos” - elsősorban ókori görög - asztrológiai elképzelésnek (ilyen pl. az elemtan, a bolygók „emelt” jegy-állásai, a jegyek hagyományos uralkodói), másrészt úgy látom, hogy a ma asztrológiájának nem szabad kritikátlanul hozzákötnie magát egy olyan antik gondolkodásmódhoz és fogalomrendszerhez, amely nem fedi le maradéktalanul modern életünk komplexitását, szabadságunkat, újonnan felfedezett pszichológiai dimenzióinkat. Teljesen megértem az antik asztrológiai hagyomány iránti lelkesedést, de fontos, hogy abból is a legjobbat használjuk fel, és aztán építkezzünk rá. A kérdés az, hogy mit akarunk elérni ezzel a hirtelen múlt felé fordulással? Valamiféle kultuszt akarunk létrehozni, vagy vallást, vagy a saját egónkat fényesíteni? Netán itt is újra arról van szó, amit már én is számtalanszor végignéztem, nevezetesen hogy újra előveszünk régi elméleteket, anélkül, hogy kipróbálnánk és aktualizálnánk őket? Nagy tisztelettel adózom az asztrológia hagyomány jelentős része iránt, de nem tartom vallásos kinyilatkoztatásnak. Saját tapasztalataim alapján egy sor tradicionális nézetet elutasítok, ilyenek például a retrográd planéták bevett értelmezései. Minden igazi tudomány jellemzője, hogy saját elméleteit modelljei folyamatosan fejleszti, és ha az asztrológia nem tudja legalább részben tudományként prezentálni önmagát, akkor a világos definíciók és alapelvek hiánya miatt soha nem fog eljutni szélesebb tömegekhez. És ugyanezért könnyű prédájává válhat a különböző sarlatánoknak, jövendőmondóknak, internetes szélhámosoknak, akik a hiszékeny emberek pénztárcájára utaznak. Ha ez így lesz, akkor a közvélemény képzetvilágában az asztrológia továbbra is a vásári jövendőmondáshoz fog kapcsolódni, ez pedig egy olyan képzettársítás, ami miatt egy csodálatos tudásterület már évszázadok óta nevetség tárgyát képezi. Az új könyvemben részletesen ki is fejtem, hogy hogyan alakult ki ez a vélekedés. Azok, akik igazán tisztelik az asztrológia esszenciális és örök értékét, és akik azt szeretnék, hogy a benne rejlő hatalmas segítő lehetőségek a maguk teljeségében megvalósuljanak, jól tennék, ha nagyon kritikusan megvizsgálnák, hogy milyen nyelvet használnak, és milyen imázst közvetítenek a nyilvánosság felé. 

 

DN: Nagyon hosszú ideje foglalkozik asztrológiával. Ha meg kéne neveznie, hogy mi a legfontosabb dolog, amit megtanult, mit mondana? 

 

SA: Nagyon nehéz összefoglalni egy széleskörű és mindenre kiterjedő felfedezést. A legfontosabb talán az, hogy az emberben kialakul egyfajta tiszteletteljes, borzongó áhítat az élet rendje iránt. Valamifajta misztikus érzés, hogy a mindenkinek a maga sajátos módján tisztelnie kell az univerzum kreatív erejét, és meg kell nyitnia magát ennek. És ennek tudatában végül kialakulhat bennünk valamiféle személyes alázat. 

Az interjút fordította: Ibolya Tamás