Az öngyógyítás nem egy lehetséges ígéret, nem egy kiváltság, mely egy-egy ember számára elérhető, beváltható. Sokkal inkább egy, bárkinek kéznyújtásnyi távolságra eső valóság, mely csak arra vár, hogy felfedezzék. Az öngyógyítás már évezredek óta a rendelkezésünkre áll. A természeti népeket sokan civilizálatlannak bélyegzik, miközben ezen törzsek már akkor is alkalmazták az öngyógyítás praktikáit, amikor mi még mindig csak ott tartottunk, hogy a szervezetünk lebomlik, s mi egyre csak öregszünk.
Alapvetően ez a nyugati felfogás nem hazugság, hiszen testünk valóban folyamatosan építi le elhasználódott szöveteit, sejtjeit, ám a következő lépcsőfokról a legtöbben hajlamosak elfeledkezni. Ez pedig az építés folyamata, melyre az öngyógyítás során szervezetünk automatikusan képes. Azaz testünk nem arra született, hogy folyamatosan haldokolva végül feladja a szolgálatot, hanem hogy az öngyógyításnak hála regenerálódjon, kijavítva az esetleges hibákat, s hogy cserélődjön minden része, ezzel fenntartva az egészséges állapotot.
Valamiért a nyugati ember számára az utóbbi pár gondolatot még mindig erősíteni, még mindig magyarázni, és bizonygatni kell, miközben keleten is évezredek óta pontosan tudják a mesterek, vallástól függetlenül, hogy az öngyógyítás az az eszköz, mely a földkerekség minden emberének a rendelkezésére áll. A kérdés már csak az, merünk-e a lehetőséggel élni.
