Fülszöveg
Ebből is látható, hogy ő elsősorban a hollywoodi sémát veszi alapul, a kötet elsősorban azoknak szól, akik az amerikai filmgyártás számára írják a könyveket. McKee képes úgy írni, hogy az nemhogy nemcsak az amerikai filmgyártásról szól, hanem még csak nem is feltétlenül a filmről. Ő az alkotásról ír, a sztoriról, ami mindenhol ott van, és ott kell, hogy legyen. Field könyve ehhez képest egy kicsit szűkítettebb képet mutat; ez nem igazán szól másról, mint a forgatókönyvről, és kész. Folyamatosan szembe is állítja a regényt és a drámát a tárgyalt műfajjal, mint amelyeknek alig van közük egymáshoz. Na ezzel lehet vitatkozni. De nem igazán érdemes. Mert az ő felfogása talán cinikus és mentes mindenféle idealizálástól, viszont működőképes.
Amikor ennyire ipari módra szűkítünk le egy alkotási folyamatot elsőre űgy tűnhet, hogy az behatároló, viszont Field is rendszeresen ezt hangoztatja: le lehet győzni a korlátokat. Lehet lázadni ellenük, netán fityiszt mutatni nekik, vagy fel lehet vállalni ezt a stílust, és sikerre lehet vinni. Nem véletlen, hogy annyiszor példálózik Tarantinóval. A borító (A sikeres forgatókönyvírás gyakorlati lépései – mondja a Kézikönyv alcíme) pedig nem hazudik: amit ő leír, az mind gyakorlat. Nem elméletezik, filozófál a film és a forgatókönyv működésén, néhány szóra leszűkíti azt, hogy mitől lesz jó, olvasmányos és működőképes egy szkript (konfliktus, drámai szükséglet, szerkesztés). Egy egyszerű, csaknem paraszti felfogással túllép ezen a problémán, innentől pedig tud foglalkozni a gyakorlati részekkel.
Kissé megtévesztőek a (magyar) címek, mert a Kézikönyv sokkal inkább munkafüzetszerű, mint a konkrét Munkafüzet. Az eredeti cím sokkal jobban elmondja, miről szól a harmadik kötet: The Screenwriter’s Problem Solver. Ez ugyanis egy problématár, azzal foglalkozik, hogy melyek azok a problémák, amelyektől a már megírt forgatókönyv adott esetben szenved, és hogy hogyan is lehet ezeket kiküszöbölni. A Kézikönyv az igazi munkafüzet, amelyben lépésről lépésre végigveszi egy forgatókönyv megszülését, minden fejezet végén pedig az adott munkafázishoz feladatot is ad. Aki azt végigolvassa, végigoldja, a könyv végére tényleg birtokában lehet egy forgatókönyvnek. Ha pedig elkészült, jöhet a csiszolgatás, az átírás a harmadik könyvvel, amelynek fejezetei végén ezúttal egy-egy problématárat kapunk, pontokba szedve az esetlegesen fellépő hibákat. "