Maureen Healey

Maureen Healy gyermekek fejlődéslélektanával és nevelésével foglalkozó szakember, húsz év nemzetközi gyakorlattal a háta mögött. Több népszerű blogon jelennek meg publikációi. Létrehozta a „Neveljünk boldog gyermeket” nevű alapítványt, melynek célja, hogy a világ minden táján segítsen megalapozni a gyermekekben az erőt és a boldogságot (www.growinghappykids.com).

Maureen hosszú éveket töltött a nyugati és keleti pszichológia tanulmányozásával, azt kutatta, hogyan legyünk boldogok. Tanult Ázsiában Őszentségétől a XIV. dalai lámától, dolgozott Indiában, tibeti gyerekekkel és az Egyesült Államokban is. A keletről hozott tudása mellett Maureen mélyen beleásta magát a nyugati boldogságkutatás tudományába, úgy, hogy gyermekek fejlődéslélektanával foglalkozó klinikai pszichológiát tanult, miközben együtt dolgozott napjaink legnagyobb gondolkodóival.

Sajátságos szakmai megközelítésének köszönhetően Maureen a gyermekek boldogsága és a nevelése terén vezető szakértő lett. Szerepelt az ABC, az NBC és a CW műsoraiban. Írásait közzétette, többek között a Parenting és a Health & Spirituality. Maureen Amerika-szerte az egyik legkeresettebb előadó, akit gyakran hívnak nevelésügyi konferenciákra, nemzetközi eseményekre és nevelési programokra.

Maureen Healy pszichológiát tanult, emberi kapcsolatokból diplomázott. Ezt követően részt vett a Kaliforniai Egyetem kétéves doktori képzésén, klinikai gyermekpszichológia szakirányon. Képzettségét és gyakorlati tapasztalatait felhasználva Maureen elkötelezett harcosa és híve a gyermekek érdekében végzett munkának szerte a világban.

Rendezés:
Az oldal tetejére