Emlékszel még Nagy Nyári Olvasási Kihívásunkra? A nyár folyamán 7 héten keresztül dolgoztuk fel a szerző első regényét, az Emerson & Tsa. című művet, melynek kapcsán minden héten érkeztünk egy-egy találós kérdéssel, feladattal, fejtörővel. A kihívás kapcsán ismét jópáran a kezetekbe vettétek az első regényt, mi pedig ezzel szerettünk volna hangolni kicsit Titeket a folytatásra. Amire most már nem is kell sokat várni!
A könyvbemutatóra ugyanis az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon kerül sor, ahol a szerzővel, Lezsák Leventével és Cserkuti Dávid illusztrátorral Háver Varga Mariann beszélget.