Így veszíted el
|
Junot Díaz kötete egymáshoz kapcsolódó történetek füzére, melyek középpontjában a szerelem áll, csak épp más-más jelzővel: szenvedélyes, tiltott, haldokló, anyai. A szerelem pedig maga is „idegen” egy idegen földön, hiszen New Jerseybe szakadt dominikaiak közösségében járunk, akik gyötrelmesen próbálják összekapcsolni a két világot, hogy életteret találjanak maguknak. Az energikus és ötletes, gyengéd és humoros szöveg elénk tárja az emberi szív határtalan sóvárságát és elkerülhetetlen gyengéit. Junot Díaz a Dominikai Köztársaságban született és New Jerseyben nevelkedett. Már Drown című első novelláskötete nagy visszhangot váltott ki, majd regénye, a Oscar Wao rövid, de csodálatos élete 2008-ban elnyerte a Pulitzer-díjat. Az Így veszíted el 2012-ben jelent meg tovább öregbítve fiatal szerzője hírnevét. Könyvbemutató
Beszélgetés a könyvről a Klubrádió Bemutatópéldány című műsorában:
|
Olvass bele!
Együtt olcsóbb!
Fülszöveg
| Eredeti cím | This Is How You Lose Her |
| Fordította | Bozai Ágota |
| Szerkesztette | Pék Zoltán |
| Oldalszám | 208 |
| Megjelenés éve | 2013 |
Ajánlók
Vélemények a könyvről:
Olvasóink írták:
"Amikor elkezdtem, az első egy-két sztorinál még azt éreztem, hogy ha kizárólag ez a *** duma lesz végig, akkor azért elég hamar meg fogom unni, hiába elég vicces, meg spanyol nyelvlecke ide vagy oda. De aztán jöttek a gyerek- és kamaszkorról szóló fejezetek, és ott hátteret nyert a figura, és érthetővé vált ez az érzelmileg kapaszkodni/kapcsolódni képtelen, valahol az anális fázisban leragadt, infantilis személyiség (szaknyelven macsó). Ahogy a bevándorlólétet (mindenkinek van egy otthon hagyott gyereke, uramisten, ez valami elképzelhetetlen számomra) vagy a családon vagy kapcsolatokon belüli feszültségeket, elfojtásokat ábrázolja, az valami mesteri, de ne ilyen skandináv nyomasztásra gondolj, hanem az egész nagyon fanyar és ironikus és mégis rohadtul szívettépő egyszerre." (Juci)
"Már a könyvet kézbe venni is nagyszerű érzés. Aztán ami benne van, az is nagyszerű, néhol trágár, sok-sok spanyol kifejezés, élet- és fájdalomszagú lapok…" (holdpillango)
"Diaz remek stílusban jeleníti meg az alakokat, pár mondattal képes életutakat, sorsokat felvázolni gördülékenyen, szórakoztatóan. Hihetetlenül modernek és élőek a szövegei, különösen élveztem a rengeteg popkulturális utalást, mert kiválóan aláfestette azt a kort, amiben ezek a fiatalok felnőttek, és a spanyol szavak tömkelegét, amely közelebb hozta ezt a távoli kultúrát. " (makitra)
"Őszinte, modern, szókimondó novellák szexről, szerelemről – arról, ahogy lassan elfakulnak a vágyak. Diaz stílusa hétköznapi és közvetlen, a novellákban nincsen semmi mesterkéltség. A leginkább azt szeretem ezekben a történetekben, hogy életszerűek, frissek, megmutatják, hogy a hétköznapi sztorik mögött, amiket innen-onnan hallunk és sokszor csak legyintünk, igenis életek és érzések állnak. Kell ez nagyon a mai világba." (Zenka)
"Mikor már elborított volna ez a fülledt szépia-színű melankolikus bódulat, akkor valahogy azt éreztem, nem csak veszteségekről olvasok, nem csak arról van itt szó, hogy a szereplők elveszítenek valamit, mert közben, valahogy megfoghatatlanul ott volt valamiféle nyereség is. Nem tudnám pontosan megfogalmazni, hogy miben áll ez a nyereség, még csak azt sem mondhatom, hogy maradéktalanul tetszett és elrabolta a lelkem ez a novellafüzér, de amikor az utolsó lapról felemeltem a tekintetemet, akkor valamiféle furcsa nyugalom szállt meg, és kajla vigyorra húzódott a szám." (Anaria)
"Minden novella egy-egy gyomros a felbomló emberi kapcsolatokról, játszmákról, hazugságokról. Legtöbbször nem az volt a kérdés, miért így veszíted el, hanem miért nem veszítetted el őket már jóval korábban. És bár szakítástörténeteket ígér a könyv, a dominikai bevándorlók élete vagy a haldokló báty sorsa ugyannyira emlékezetes marad. Nagyon szerettem a stílusát, amíg olvastam, nyomasztott – nem túl hízelgő a véleménye az emberekről –, de ahogy letettem, akartam újra. Várom a többi könyvét!" (Charon)
"Díaz jött és aratott. Nálam biztosan. Elhozta Yuniort, ezt a szókimondó, humoros, de csalfa dominikai srácot és férfit, aki kertelés nélkül kimondja, amit mások nem mernek. Yunior csak beszél, beszél és beszél szerelemről, szexről, szakításokról, családról, a bevándorlók életéről, miközben megtanítja, hogy minden gödörből ki lehet mászni újra és újra. Az egész kötet olyan, mintha illetéktelenül egy naplóhoz jutnánk vagy az utcán kihallgatnánk egy beszélgetést, amihez semmi közünk, de egyszerűen képtelenek vagyunk arrébb menni, mert borzasztóan kíváncsiak vagyunk." (Loki)
"Junot Díaz stílusa nyers, semmi cukormáz, vagy rózsaszín szivárvány, és épp ettől lesz élettel teli és eleven minden sora.
Ez tipikusan az a könyv, amit legalább egyszer mindenkinek el kell olvasnia!" (Wee)
"Le a kalappal Díaz előtt, mert nem csak lerombolt bennem egy rakás félreértelmezett és magyarázott álomképet, de tette ezt úgy, hogy se nem sértett, se nem fájt, se nem háborított fel.
Úgy mondta el a magáét, hogy közben nagyon jól szórakoztam, tanultam valamit az emberekről, és teljesen belehabarodtam a lírájába.
Na, ez a kortárs irodalom igazán fekszik nekem!" (Gretty)
"Vannak történetek, melyek mélyen beléd ivódnak… (...) most érzelmileg úgy érzem magam, mint akinek a lelkét kivették magából, betették egy mosógépbe, és folyamatosan a centrifugálás fázisában van. Nehéz egy könyv. Talán 10 év múlva még többre értékelem, de most így frissen fáj, mert olyan mélyen őszinte." (Mzsidrazsi)
"Nyers, szókimondó és brutálisan őszinte. Szomorú, de egyes halálra ítélt kapcsolatokban az ember felfedezheti saját életét is. Különös mozaik ez egy életről amit szakítások és veszteségek alakítanak, tesznek tönkre és építenek újjá. Kötelező olvasmány." (wilwaren)
"Vannak könyvek, amelyek akkor érintik meg igazán a lelkedet, miután már egy ideje elolvastad őket, becsuktad, végigsimítottad a borítóját és visszatoltad szépen, óvatosan a könyvespolcra a helyére, ahol aztán csendesen várhatja, hogy valaki újra belelapozzon és megismerje a sorait.
De hiába végeztél vele, hiába gondoltad, hogy ennek is vége – néha a könyveknek olyan erős a hangja, hogy akkor is meghallod, ha már nem is számítasz rá. Egyszerűen teszed a dolgod és egyszer csak ott van: belopódzik a gondolataidba, lassan szivárogva eljut a tudatodig, elhatalmasodik az érzéseiden, beköltözik a mindennapjaidba. És akkor már tudod: ez ismét egy olyan könyv, aminek soha sincs vége. Mert az igazán értékes könyvek örökké tartanak…
Számomra ilyen volt ez a könyv…" (Roni_olvas)
"Remek élmény volt a könyv olvasása, úgy gondolom Díaz az a fajta író, akire érdemes odafigyelni. Szórakoztató stílusával és egyedi nézőpontjával teljesen levett a lábamról. Sokszor megnevettetett, de voltak sorai, melyek sebeket téptek fel bennem. Gondolatébresztő írás, ami rávett, hogy a saját életem bizonyos mozzanatait, döntéseit átértékeljem, mérlegeljem. (...) Nálam abszolút kedvenc lett, megérintett a könyv." (szil0214)
"Míg Díaz hősei szép lassan mindent elveszítenek, addig az olvasó mindegyik történettel nyer valamit." (Chris)
"Ez a könyv számomra hatalmas meglepetés volt. Mindent betart, amit a fülszöveg ígér. Díaz stílusa megszerettetett velem egy olyan könyvet, aminek a műfaja fényévekre áll tőlem. (...) Díaz stílusa frenetikus!" (andie88_Sentellion)
"Volt benne valami kegyetlen és elbűvölő, valami felkavaró és bájos. Érdekes kettősség, ami érdekes érzéseket, gondolatokat kavart. Élmény volt…" (MsReea)
Értékelések
Az író stílusa messze távol áll a mesterkéltségtől, Diaznak és magának a könyvnek is igazi egyénisége van, ettől válik ennyire különlegessé és szerethetővé a főhős Yunior minden botlása, viszonya, gondolata.
Mikor már elborított volna ez a fülledt szépia-színű melankolikus bódulat, akkor valahogy azt éreztem, nem csak veszteségekről olvasok, nem csak arról van itt szó, hogy a szereplők elveszítenek valamit, mert közben, valahogy megfoghatatlanul ott volt valamiféle nyereség is. Nem tudnám pontosan megfogalmazni, hogy miben áll ez a nyereség, még csak azt sem mondhatom, hogy maradéktalanul tetszett és elrabolta a lelkem ez a novellafüzér, de amikor az utolsó lapról felemeltem a tekintetemet, akkor valamiféle furcsa nyugalom szállt meg, és kajla vigyorra húzódott a szám.
Köszönöm a lehetőséget, hogy olvashattam! :)
A másik ami nagyon tetszett az a társadalmi helyzet hiteles ábrázolása, a dominikai bevándorlók elnyomása a híres Amerikai Egyesült Államokban. Bár ezen nem lepődök meg, az írónak keserű tapasztalatai lehetnek ilyen téren...
A könyvet egyedivé mégis a stílusa tette, Díazé könnyen gördül és jó olvasni. Tetszett az elém varázsolt hangulat az érzelmi sokszínűséggel.
Nagyon várom az alkotó többi könyvét!
Nem egyszerű, könnyed olvasmány, de a szépirodalmat kedvelőknek és nem kedvelőknek egyaránt érdemes elolvasni, nem lehet benne csalódni. Én kötelező olvasmánnyá tenném.
Pontozással viszont bajban vagyok, a könyv kiváló, de számomra túl vulgáris és trágár volt már. Káromkodás ellenes lévén, nagy bánatomra, emiatt nem értékelhetem maximumra.
Köszönöm, hogy Díaznak hála rájöttem, nagyon sok mindent nem tudok még a FÉRFIAKról; hogy megtapasztalhattam: egy kortárs szépirodalmi mű lehet élvezetes és szórakoztató; és köszönöm, hogy nem kell sokat várni a szerző következő könyvére!
Be kell valljam, nem csak rajongója lettem Díaznak, de kicsit bele is szerettem, pedig a könyve sok minden, csak épp lányregénybe nem illő. Mégis, ahogy ír, amiről ír, legyen az bármilyen nyers, bármennyire fájdalmas, egyértelműen őszinte, és ez egyre ritkább manapság.
Yunior egy antihős, de pont attól olyan szerethető, hogy még csak meg sem próbál másnak látszani, mint ami: "olyan (...), mint mindenki más: gyenge, tele hibákkal, de alapvetően jó."
A könyv viszont nem gyenge, nincs tele hibákkal és nem is csak alapvetően jó, hanem NAGYON JÓ!
Egyszer láthatjuk ahogy a főszereplőnk 30 évesen elveszíti álmai nőjét, majd hirtelen sanyarú gyerekkorába repülünk. Kár lett volna, ha nem így lett volna felépítve. Néhol soknak éreztem, néhol kevésnek, de a végére minden pontosan összeállt.
Érzelmek terén bőven el vagyunk látva, pedig szavakkal szinte nem is írja le őket. De érzed, hogy mi van mögötte. Néhol gátlástalan, néhol szókimondó, olykor pedig homályos. Olykor vággyal túlfűtötten erotikus, néhol meghökkentő. Pedig ez csak 9 novella, és mégis, megannyi érzelem…. Úgy érzed magad, mint a történetekben élők, akiknek: se pénze, se jövője, se reménye…
Mindegyik történetnél mást éreztem, összezavarodtam, egyetértően hümmögtem, csalódottan lapoztam. Ami biztos, hogy most érzelmileg úgy érzem magam, mint akinek a lelkét kivették magából, betették egy mosógépbe, és folyamatosan a centrifugálás fázisában van. Nehéz egy könyv. Talán 10 év múlva még többre értékelem.
Az Így veszíted el kifejezetten érdekes olvasmány, szívesen ajánlom azoknak, akik érdeklődnek a hasonló könyvek iránt és nem riadnak vissza a novellák erősen szókimondó, kicsit sem finomkodó stílusától. Aki viszont a kezébe veszi, annak garantáltan emlékezetes, gondolatébresztő élményben lesz része.
Yunior – egy kivétellel a novellák állandó szereplője – az orrunk előtt válik felnőtté, novelláról novellára bontakoztatva ki személyiségének egy-egy újabb rétegét, a könyv végére megalkotva, felépítve belőle saját, felnőtt önmagát.
Fájó, szívfacsaró folyamat ez, rengeteg veszteséggel, csalódással, keserű tapasztalattal. Mégis a könyv végére érve tele van a szívünk ismét a jövőbe vetett hittel , bizalommal és a boldogság reményével.
Könnyed és eredeti stílusban tárja elénk a férfiak és nők hibáit, a kapcsolatok buktatóit, az emberi lélek legmélyebb bugyrait, és mindezt kellemes humorral és őszinteséggel fűszerezi. Írásai változatosak és modernek, Díaz üde színfoltja a kortárs irodalomnak.
Ami számomra még érdekesebbé tette a könyv olvasását, hogy betekintést nyerhettem a bevándorlók mindennapi küzdelmeibe, az emigránsok szemével. Jól érzékelteti az író azt, hogy milyen egy idegen országba, egy más kultúrába belecsöppenni.
Nálam abszolút kedvenc lett, megérintett a könyv.
A könnyed és laza stílus azonban sokkal többet rejt magában, mint azt elsőre gondolnánk. Míg Díaz hősei szép lassan mindent elveszítenek, addig az olvasó mindegyik történettel nyer valamit. Megtanulja, hogy tisztelni kell a szeretetet, óvni kell, mint egy törékeny madarat, különben eltűnik, mint amikor a szappanbuborék is kipukkad és nem marad más, mint egy-két vízcsepp és az emlékek.
Diaz stílusa hamar megkedvelhető. A könyvben remekül keveri az angol és spanyol kifejezéseket, és így még jobban elvarázsolt, hiszen a könyv a dominikai bevándorlók életét mutatja be Amerikában.
Mindegyik novella tanít valamit. Elgondolkodtat, és így a saját életeden is elgondolkodsz. Elítéled a szereplőket? Együtt érzel velük? Mi az ami elfogadott, és mi nem?
Ez egy remek könyv, és csak ajánlani tudom.