Könyveink Menü
0

Kiadónkról

A Cor Leonis Kiadó 2003-ban asztrológiai könyvek kiadójaként kezdte tevékenységét. Nevét is a legfényesebb álló csillagról, az Oroszlán csillagkép szívéről kapta. Az évek során az asztrológiai könyvek mellett a kiadó tevékenysége kiteljesedett, és mára már minden műfajban igényes, hiánypótló, változatos műveket publikál.

Célunk inspirálni, motiválni, transzformálni - szórakoztató formában fejlődni és olyan könyveket tenni elérhetővé olvasóink számára, melyek túlmutatnak az aktuális trendeken, nem pusztán csak követik azokat.
 

Hisszük, hogy a könyv az egyik legnagyobb kincs, és az olvasás szeretete és az önfejlezstés az egyik legnagyobb erény manapság. Épp ezért változatos palettára törekszünk, hisz ahogyan nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma ízlés sem. Szerteágazó kiadványaink között minden korosztály megtalálhatja az érdeklődésének leginkább megfelelő történetet, legyen az könnyed vagy komolyabb hangvételű.

Fontosnak és értékesnek tartjuk a visszajelzéseket, a jószívű ajánlásokat, és az építő kritikákat is. 

Egy aktív, nyitott közösséget szeretnénk magunkénak tudni, akik törődnek a világgal, önmaguk megismerésével, szeretnek jól szórakozni és széles az érdeklődési körük.
Mindazt a kedvességet és szeretetet, ami már eddig is körülvesz bennünket, igyekszünk azzal meghálálni, hogy a legkiválóbb írók munkáit gyűjtjük csokorba.
Asztrológiai könyveink a legnevesebb, legpontosabb asztrológusok tudását prezentálják. Gyermekkönyveink tele vannak szívvel és szeretettel. Szórakoztató regényeink egyszerre könnyedek, mégis elgondolkodtatóak. Nem nélkülözik a humort vagy épp a világgal való szembenézést.
Az önfejlesztéssel, öngyógyítással foglalkozó könyveink a testi-lelki egészségünkhöz járulnak hozzá, míg közéleti témákkal foglalkozó könyveink az aktuálpolitika mélyebb rétegeibe engednek bepillantást.

Általános adatok:
Cégnév vagy egyéni vállalkozó neve: Cor Leonis Films Kft.
Cég képviselők: dr. Vágási Emőke
Székhely: 1021 Budapest, Budakeszi út 51.
Cégjegyzékszám: 01-09-705349
Adószám: 12827187-2-41

Elérhetőség: corleoniskonyvek@gmail.com
Levelezési cím: 1021 Budapest, Budakeszi út 51.

Rendeléssel kapcsolatos ügyintézés, sajtóanyagokkal, recenziókkal, megjelenésekkel kapcsolatos információk; könyvajánlások, vélemények és általános információk:

corleoniskonyvek@gmail.com
 

dr. Vágási Emőke
ügyvezető
E-mail: corleoniskonyvek@gmail.com
 

A Cor Leonis Közösség megtalálható: