Könyveink Menü
Így veszíted el

Így veszíted el

Ár:
2.500 Ft
2.000 Ft
Kedvezmény: 20%

Junot Díaz kötete egymáshoz kapcsolódó történetek füzére, melyek középpontjában a szerelem áll, csak épp más-más jelzővel: szenvedélyes, tiltott, haldokló, anyai. A szerelem pedig maga is „idegen” egy idegen földön, hiszen New Jerseybe szakadt dominikaiak közösségében járunk, akik gyötrelmesen próbálják összekapcsolni a két világot, hogy életteret találjanak maguknak. Az energikus és ötletes, gyengéd és humoros szöveg elénk tárja az emberi szív határtalan sóvárságát és elkerülhetetlen gyengéit.

Junot Díaz a Dominikai Köztársaságban született és New Jerseyben nevelkedett. Már Drown című első novelláskötete nagy visszhangot váltott ki, majd regénye, a Oscar Wao rövid, de csodálatos élete 2008-ban elnyerte a Pulitzer-díjat. Az Így veszíted el 2012-ben jelent meg tovább öregbítve fiatal szerzője hírnevét.


Könyvbemutató


Beszélgetés a könyvről a Klubrádió Bemutatópéldány című műsorában:

Eredeti cím This Is How You Lose Her
Fordította Bozai Ágota
Szerkesztette Pék Zoltán
Oldalszám 208
Megjelenés éve 2013