Fülszöveg
Szabó R. Ádám így elemezte a könyvsorozatot:
"A teljes Syd Field-sorozat
Field – olvasói szempontból – kissé idegesítő módszerének nagyon fontos hatása a demitizálás. Refrénként ismételgeti, hogy a legprofibb forgatókönyvírók is legalább egy évig dolgoznak egy-egy alkotásukon, és nagyon kevés spontán, ihletett alkotói fázis tarkítja ezt az időt. Tudatosan és verejtékezve szerkesztett szövegekről van szó, amelyeket (a fieldi értelmezés szerint) bárki meg tud csinálni, aki eléggé kitartó és kritikus saját műve kapcsán. Vegyünk egy karaktert, határozzuk meg a drámai szükségletét, utána pedig álljunk neki és szerkesszük meg a történetet egy szépen lerajzolható séma, paradgima alapján. Még az oldalszámok alapján is tájékozódni lehet az írásban, az első felvonás 30 oldal, a második 60, a harmadik pedig ismét 30. Ehhez pedig aztán tartsuk magunkat!
Ebből is látható, hogy ő elsősorban a hollywoodi sémát veszi alapul, a kötet elsősorban azoknak szól, akik az amerikai filmgyártás számára írják a könyveket. McKee képes úgy írni, hogy az nemhogy nemcsak az amerikai filmgyártásról szól, hanem még csak nem is feltétlenül a filmről. Ő az alkotásról ír, a sztoriról, ami mindenhol ott van, és ott kell, hogy legyen. Field könyve ehhez képest egy kicsit szűkítettebb képet mutat; ez nem igazán szól másról, mint a forgatókönyvről, és kész. Folyamatosan szembe is állítja a regényt és a drámát a tárgyalt műfajjal, mint amelyeknek alig van közük egymáshoz. Na ezzel lehet vitatkozni. De nem igazán érdemes. Mert az ő felfogása talán cinikus és mentes mindenféle idealizálástól, viszont működőképes.
Amikor ennyire ipari módra szűkítünk le egy alkotási folyamatot elsőre űgy tűnhet, hogy az behatároló, viszont Field is rendszeresen ezt hangoztatja: le lehet győzni a korlátokat. Lehet lázadni ellenük, netán fityiszt mutatni nekik, vagy fel lehet vállalni ezt a stílust, és sikerre lehet vinni. Nem véletlen, hogy annyiszor példálózik Tarantinóval. A borító (A sikeres forgatókönyvírás gyakorlati lépései – mondja a Kézikönyv alcíme) pedig nem hazudik: amit ő leír, az mind gyakorlat. Nem elméletezik, filozófál a film és a forgatókönyv működésén, néhány szóra leszűkíti azt, hogy mitől lesz jó, olvasmányos és működőképes egy szkript (konfliktus, drámai szükséglet, szerkesztés). Egy egyszerű, csaknem paraszti felfogással túllép ezen a problémán, innentől pedig tud foglalkozni a gyakorlati részekkel.
Kissé megtévesztőek a (magyar) címek, mert a Kézikönyv sokkal inkább munkafüzetszerű, mint a konkrét Munkafüzet. Az eredeti cím sokkal jobban elmondja, miről szól a harmadik kötet: The Screenwriter’s Problem Solver. Ez ugyanis egy problématár, azzal foglalkozik, hogy melyek azok a problémák, amelyektől a már megírt forgatókönyv adott esetben szenved, és hogy hogyan is lehet ezeket kiküszöbölni. A Kézikönyv az igazi munkafüzet, amelyben lépésről lépésre végigveszi egy forgatókönyv megszülését, minden fejezet végén pedig az adott munkafázishoz feladatot is ad. Aki azt végigolvassa, végigoldja, a könyv végére tényleg birtokában lehet egy forgatókönyvnek. Ha pedig elkészült, jöhet a csiszolgatás, az átírás a harmadik könyvvel, amelynek fejezetei végén ezúttal egy-egy problématárat kapunk, pontokba szedve az esetlegesen fellépő hibákat. "
Értékelések
2019. 02. 05.
-
Fekete Márk
